Az írásról…

Önkifejezés. Mivel mindenki saját magából indul ki, most én is ezt fogom tenni. Arra gondoltam, így blogindítóként megosztom Veled, Kedves Olvasóm, hogy miért is csinálom “ezt”…

Az évek során rájöttem, hogy legjobban írásban tudom kifejezni gondolataimat. Szeretek fogalmazgatni, gondolkodni, hogy éppen milyen szót is használjak. Régen azonban nem így volt. Határozottan emlékszem, mennyire is utáltam a fogalmazás órákat, ahol mindig írni és írni kellett. Semmi érdekes nem volt benne számomra.

Aztán jött az ötödik osztály. Azt hiszem itt tört meg a jég. Kezdtem ezt az egész irka-firkát megszeretni és egyre jobban élveztem, hogy irodalomórákra kisebb történeteket kellett kieszelnünk. A következő állomás a humán tagozatos gimnázium volt, ahol imádtam az irodalom órákat. Jöttek a nagydolgozatok, ahol a feladat 3-4 oldalas írások elkészítése volt egy dupla óra keretében. Én ezeket a megmérettetéseket sokkal jobban kedveltem, mint a szimpla kérdezős témazárókat.

De hogy kerültem kapcsolatban az újságírással? Egyáltalán milyen fantáziát látok benne? 
Amikor elkezdtem, akkor is éppen egy blogot kezdtem pötyögni. Kicsit bizonytalan voltam, hogy is fog ez nekem menni… de beleszerettem. Csodálatos, amikor arról írhatok, amit szeretek.
Írás közben olyan, mintha nem gondolkodnék. Csak írok, írok és írok. Gyorsan. Mire abbahagyom, megszületik valami. Legtöbbször keszekuszának és értelmetlennek érzem a pötyögés után.

S mi a helyzet az interjúzással?
Minden interjúalanyban megfog valami. Rabul ejt, vagy mondhatnám úgy is, “beleszeretek”. Ilyenkor csak az adott személy munkásságával foglalkozok. Készülök belőle, ezzel élek és nem foglalkozok mással…

Célom az, hogy az értékeket megvilágítsam meg az írásaimmal, interjúimmal. Méghozzá a lehető legérdekesebb módon. Továbbá, hogy olyan művészeket is megismerjen az Olvasóm, akiket esetleg nem kapott fel a “Média”, de értékes az, amit képviselnek vagy más megvilágításban mutassam be az adott személyiséget, mint ahogy sokan ismerik – ne legyen beskatulyázás.