Bolya Árpád fotóssal a fotózás különlegességéről, érzésekről, hangulatokról és jövőbeni terveiről beszélgettem. Megtudhattam azt is, hogy milyen volt a közös munka hazánk egyik legnagyobb divattervezőjével, Náray Tamással és hogy milyen funkciója van ma azoknak a „szerkentyűknek” (fényképezőgépeknek), amelyekkel annak idején fotózni kezdett. Fogadjátok nyitott lélekkel ezt a különleges interjút egy olyan művészről, akinek nem titkolt mottója, hitvallása: „Képek mögött a lélek”…
1. 14 évesen kezdtél el fotózni. Gondoltad már akkor, hogy a jövőben is a pillanatok, érzések megörökítésével szeretnél foglalkozni?
Abszolút nem gondoltam erre. Először csak jó mókának tűnt, kattintgatni mindenre, ami a közelemben volt. Emlékszem még a jó kis Smena 8M típusú fényképező gépemre, meg az attól egy fokkal jobb Zenith-re, és pont nemrég, ahogy otthon jártam, meg is találtam ezeket a mára már múzeumi darabokat. El is hoztam magammal, jó lesz majd valamelyik képhez, mint eszköz a modell kezébe. Persze gyerekként arra vágytam én is, hogy felfigyeljenek rám, de soha nem gondoltam volna, hogy ez ekkorra szerelem lesz nálam.
2. A tanulmányaidat más irányban végezted. Miként jött képbe a mérnöki vonal?
Érdekes módon én mindig is inkább humán beállítottságú voltam, nem pedig az az igazi racionális és mérnöki szemléletű ember. Családi tradíciók okán azonban szüleim műszaki pályára szántak, és akkoriban ez nekem sem tűnt rossz ötletnek. Egy műszaki szakközépben végeztem, majd az 5. év elvégzése helyett, ami a technikusi képesítést jelentette volna, felvételiztem a GATE gépészmérnöki karára, ahová szerencsére fel is vettek. A főiskolán aztán megszerettem a mérnöki területet, azon belül is a logisztikai vonalat, amit aztán később oktattam is, illetve néhány évvel később a Bánkin végeztem el a 2 éves posztgraduális minőségügyi szakmérnöki képzést is, amire szintén szeretettel emlékszem vissza.
3. Mit jelent számodra a fotózás, a fényképezés? El tudnád azt az érzést mesélni, hogy milyen, amikor ott a fényképezőgép a kezedben és szabadon alkothatsz megvalósítva a gondolataidat, ötleteidet?
Ahhoz, hogy erre válaszoljak, egy picit visszakanyarodnék a gyerekkorba. Talán számodra is ismerős az az érzés, amikor gyermekként arról álmodoztál, egyszer majd megmutatod, valójában ki is vagy te. Ezzel én is így voltam. Minden gyermek tiszta és őszinte lélek, akiben az álmok és a képzelet csodálatos világa szinte egybeolvad. A lehetetlen nem létezik, a világot nyitott szemmel, minden újra való rácsodálkozással szemlélik még. Számomra a fényképezés egy olyan alkotás, amelynek során a bennem élő gyermeki rácsodálkozás testet ölthet. Mindössze annyit szeretnék, ha képeim által eljutna minél több emberhez az üzenet jóról és rosszról, örömről és bánatról, szerelemről, csalódásról, önmagunk megismételhetetlen és csodálatos voltáról, a világról, mindarról, ami körülötted és körülöttem van. Én egy olyan világban hiszek, ahol a fotók nem csak képek, mert minden mögött ott rejlik az emberi lélek. Képek mögött a lélek… nem véletlenül választottam ezt a szlogent, mert az gondolom, ez fejezi ki a legjobban mindazt, amit a fotózás lényegéről gondolok.
4. Mesélnél erről az általad is említett hitvallásodról: “Képek mögött a lélek”… Miért éppen az ember lelkén van a hangsúly?
Ha jól belegondolsz, akkor minden ember egy egyedi és csodálatos alkotás, a maga utánozhatatlanságával, jó és rossz tulajdonságával. Mélyen hiszek a spiritualitásban, abban, hogy nem csak egy testet öltött anyag vagyunk, hanem ennél sokkal több: egyedi lelkek, egyedi vágyakkal és álmokkal. Az én álmom az, hogy ezt minél teljesebben és magas szintű képi minőségben próbáljam megmutatni mindazoknak, akik erre kíváncsiak. A lélek azért is nagyon fontos, mert ez adja egy kép savát-borsát. Nem hiszek a Playboy stílusú „egy darab hús” képekben. Azok persze jók az adott célcsoport szempontjából, de úgy gondolom, hogy azok a képek a leghatásosabbak, amelyeken az adott modell személyisége is megjelenik. A lélek megjelenése a képeken úgy működik, hogy amikor egy fotós lenyomja az exponáló gombot, az éppen aktuális frekvenciája, amin rezeg, azonnal áttevődik a képekre azáltal, ahogy a környezetére, a tárgyra, vagy a modellre is átvetül, amit éppen fényképez. Ugyanez van a modell felől is, azaz az ő rezgése is áttevődik a képre. Tulajdonképpen az ember ilyenkor egy jeladóként működik, amit aztán a kép szemlélője, nézője a fotó megtekintése során a saját rezgésére (mint vevő) megfeleltet. Abban az esetben, ha a kép frekvenciája (amiben benne van a fotós spirituális múltja és jelene is) hasonló hullámhosszon rezeg a kép nézőjével, akkor nagy valószínűséggel jó képnek fogja ítélni a látottakat. Amennyiben ezek eltérnek egymástól, úgy negatív megítélése alakul ki, vagy csak egyszerűen nem fog tetszeni neki. Nem éri el azt a hatást, mint amit eltervezett a fotós. A lélek megjelenése tehát azért fontos, mert ezáltal valami plusz, valami hozzáadott érték jelenik meg a képeken, nem csak egy fénnyel rajzolt levonat az adott emberről. Azt szoktam mondani egy jól sikerült portré nézése közben, hogy „azokban a szemekben minden benne van”. Szerencsére az elmúlt időszakban nagyon sok pozitív hatás ért, hiszen számtalan ismert embert volt szerencsém fotózni, akiknek nagyon tetszettek a képeim. Ez hatalmas boldogság a számomra.
5. Miként zajlik egy fotózás? Milyen egy ilyen munkafolyamattal együtt lélegezni és részévé válni?
Nálam egy fotózás nagyon vidám, oldott hangulatban telik, sokszor hatalmasakat nevetünk. Néhány héttel ezelőtt abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy otthonában fotózhattam Dr. Bagdy Emőke professzor asszonyt, akinél a boldogágról talán kevesen tudnak többet hazánkban és elképesztő sokat nevettünk, istenien éreztük magunkat. Talán elárulhatom, hogy az első másfél órában szinte csak beszélgettünk az élet dolgairól, és akaratunkon kívül egy olyan oldott légkört sikerült megteremtenünk, aminek aztán az eredménye a fényképeken is meglátszott. A képeket hamarosan mindenki láthatja majd a fotós oldalamon a Facebookon és a www.arpadbolya.com fotós honlapomon is. Amikor portrékat készítek, akkor én első körben mindig le szoktam ülni az illetővel és egy kávé mellett egy kicsit próbálom megismerni milyen ember is valójában. Erre persze nem mindig van mód és idő, de ha igen, akkor ez sokat segít. Ugyanis a fotózás az egyik legbizalmasabb dolog a világon. Ilyen téren még a szexnél is mélyebb bizalmat jelent, ugyanis a lelkedet kell egy rövid időre meztelenre vetkőztetned, nem pedig a testedet. A modell, ha sikerül megnyílnia, akkor a lelkét adja a képeken, te pedig mint fotós, pontosan erre vársz: próbálod elkapni a rá legjellemzőbb pillanatokat. Nagyon intim dologról beszélünk tehát, talán ezt sokan nem is gondolnák. Éppen ezért, ha sikerül ezt a bizalmat elnyerned, akkor már félig nyert ügyed van, innentől kezdve csak arra kell figyelned, hogy technikailag minden rendben legyen a képpel. De hangsúlyozom: ez önmagában nem elég. Jól látni, ha hiányzik a lélek a képről, akkor az pusztán egy kiüresedett test ábrázolása, amiből hiányozni fog maga az ember. A lényeg. Ezért sem egyszerű egy jó portré elkészítése. Viszont van egy jó hírem: mindenkiből ki lehet hozni a legjobbat, és azt hiszem, ehhez igen jó érzékem van.
6. Mik a terveid a jövőre nézve? Nagy álmod egy professzionális fotósmenedzsment felépítése. Miként képzelted el ezt a vállalkozást?
Igen, minden vágyam, hogy egy professzionális menedzsmentet alakítsak ki az Arpad Bolya Photography brand köré, és biztosan nagyképűen hangzik, de azt gondolom, hogy ezt meg is fogom valósítani hamarosan. Ilyen biztosan még semmit nem éreztem ugyanis. Azt gondolom ez az utam és tudom, hogy mennyi csodálatos képet lehet létrehozni egy jó csapattal a háttérben. Fontosnak tartom, hogy az ismert emberek mellett, a portfóliót készítő, vagy csak magáról néhány képet készíteni akaró embereket is fotózhassam, mert ez az, ami hihetetlen energiával tölt fel. Arra jöttem rá ugyanis az elmúlt években, hogy talán ebben vagyok a legjobb. Mármint abban, hogy ha bejön hozzám egy nem modellkedő ember, akkor abból a lehető legjobbat tudom kihozni, és a fotózás után 10 centivel a földtől elrugaszkodva repül hazafelé a boldogságtól. Idén leszek 39 éves és most jöttem rá, hogy mennyire csodálatos dolog adni az embereknek! A karma ok-okozati törvénye által ugyanis ha adsz, akkor azt többszörösen is visszakapod, és én az elmúl évben annyi boldogságot kaptam a fotózások által, annyi nagyszerű embert ismerhettem meg általa, hogy nem is gondoltam volna. Célom, hogy jövőre még többen ismerjenek meg a képeim által és aztán nem titkoltan, ha sikerül egy jól működő csapatot felépítenem, akkor a külföldi fotózások vannak tervbe véve. Szerencsére a visszajelzések alapján sokaknak tetszenek a képeim, ráadásul büszke vagyok arra, hogy számtalan férfi modell kezdte nálam a szakmát, utána figyeltek fel rájuk vezető modellügynökségek, ami büszkeséggel tölt el. Örülök, hogy segíthettem másoknak előrébb jutni. Szóval álmokból, megfotózandó személyiségekből és vágyakból rengeteg van, persze próbálok a realitás talaján állni. Egyet viszont megtanultam: nem másokkal kell foglalkozni, nem a sikert kell hajszolni mindenáron. Én úgy próbálok alkotni, hogy alapvetően örömöt adjak másoknak a képeim által és abban hiszek, hogy ennek hatására jön majd a siker is előbb-utóbb. Ebben az évben is hihetetlen dolgokon vagyok túl, legmerészebb vágyaimat is felülmúlta az, hogy olyan emberekkel dolgozhattam, akikről csak álmodoztam.
7. Náray Tamás Az utolsó reggel Párizsban című nagy sikerű könyvének Te készíthetted a borítóját. Mesélnél egy kicsit a Tamással való közös munkáról?
Nagyon szívesen! Őszintén mondom, hogy ebben az évben, számomra ez volt a legnagyobb álom, ami valóra vált. És nem csak azért, mert Tamás egy fantasztikus szakmai tudású ember, hanem mert gondolkodásában, életfelfogásában és őszinte megnyilvánulásaiban egyaránt egy európai színvonalat képvisel. Minden évben készítek egy listát azokról az emberekről, akikről szívesen készítenék portrékat, ez tavaly is így volt. Ezen a listán Tamás neve is szerepelt és én a Facebookon rá is írtam még év elején. Persze én úgy képzeltem el őt, mint Carl Lagerfeldet, sötét öltönyben, sétapálcával és Tibeti terrierekkel körülvéve egy Versace stílusú bőrkanapén, valamelyik luxus kastélyban. Mintha nem is tudom, a People magazin vezető anyagát fotóztam volna. Ő nagyon korrekten válaszolt is levelemre, melyben nem határolódott el a dologtól, de türelmemet kérte. Aztán néhány hónappal később meghívott a divatbemutatójára fotózni, amit el is fogadtam, és lenyűgöző volt ott állni és élőben látni a ruhakölteményeket, amiket addig csak a tévében láttam. Nagyon megtetszett a személyisége, a stílusa és az eleganciája, mert pontosan egybevágott azzal, amit én róla gondoltam. Aztán a nyári nyaralás során kaptam tőle egy üzenetet, hogy lenne egy fotós munka, a könyvének borító fotózását kellene megcsinálni. Gondolhatod, hogy mit éreztem akkor! Gondolom tetszettek neki a képeim és nagyon hálás vagyok neki, amiért egy hihetetlen nagy bizalmat kaptam tőle. A Tamással való munka eredményeként az eddigi visszajelzésekből azt tapasztalom, hogy sikerült ehhez a csodálatos könyvhöz méltó, elegáns képi világot megformálni, ami nagyon tetszik az olvasóknak. Ez persze sokak érdeme, én csak egy kis része voltam ennek, de boldogan adtam hozzá mindazt a tudást, szívet és lelket, amit adhattam. Nagyon tisztelem ugyanis az olyan embereket, akik képesek adni a másiknak, szeretetet, odafigyelést, értéket. Tamás pedig pont ilyen ember: a fotózások alatt rengeteget tanultam tőle a világról, az emberekről, a siker természetéről és nem utolsó sorban önmagamról is. Rájöttem, hogy soha nem másoknak kell megfelelni, hanem mindig magamnak, a saját minőségi elvárásaimnak, mert ha ez sikerül, akkor a külső szemlélők számára is értékes alkotások születhetnek. Amikor pedig a stúdióban a könyv hátsó borítójának portréját készítettem, annyira éreztem a keresőben, hogy ott és akkor egy kisebbfajta csoda született: átjött a képeken a személyiség, azé az emberé, akit mindig is szerettem volna fotózni. Szavakkal ezt nagyon nehéz megfogalmazni, de éreztem a nézéséből, hogy üzent nekem: itt vagyok, kapd el a pillanatot, a tiéd. Ezúton is hálás vagyok neki, amiért együtt dolgozhattam vele.
Köszönöm szépen az interjút! A továbbiakban pedig nagyon sok sikert kívánok Neked!
2014. október 14.
Készítette: Badicz Adrus
Fotók: Csányi István, Bolya Árpád
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: