Szóval imádok sütni. Egészen kicsi korom óta kísérleteztem is vele. Meg kell, hogy mondjam eddig minden sikerült és erre büszke is vagyok.
Mióta Budapesten élek, vagyis az év nagy részét ott töltöm, azóta egyre kevesebb időm jut kipróbálni újabb dolgokat, vagy csak úgy szimplán nekiállni megsütni/megfőzni a bevált recepteket.
Most azonban szerdán hazajöttem és pénteken nekiduráltam magamat a másfél hete kinézett finomságok elkészítésére. Imádok új dolgokat kitalálni, ezért egy krémes sütőtökkrémleves elkészítésébe kezdtem. Azt tudnotok kell róla, hogy utálom a sütőtököt, akkor sem szerettem, amikor Apu sütötte. Nem kedveltem a “gejj” és édes ízt. Tehát úgy gondolom, hogy ez a kontraszt figyelemre méltó. 😀
A leves elkészítése után büszkén konstatáltam, hogy nem azért, mert én főztem, de ez “szipiszuper” (Kádár Szabolcs művész úr kifejezése 🙂 ) lett. A végeredmény, hogy legközelebb is el fogom készíteni.
Olyan este 10 óra fele járhatott az idő, amikor én csillapíthatatlan késztetést éreztem arra, hogy a leves után megsüssem az alma rózsikákat is. Egész hamar elkészültem vele, miután abból áll ez a gyönyörű édesség, hogy a leveles tésztát csíkokra vágom és főtt almagerezdeket sorakoztatok rá, majd feltekerem és megsütöm. Jó, elismerem az alma felszeletelése annyira vékonyra, hogy hajlítható legyen a főzés után, kissé időigényes.
Ma pedig Édesanyám kívánságára végre sütöttem palacsintát. Nem beszélek arról, hogy a sajátomat mennyire nem szeretem, de ezzel most kivételesen elégedett voltam. Olyan lett, mint amilyennek a Nagy Könyvben meg van írva.. papírvékony és finom, illatozó. 🙂 Nesze nekik lekivel, kakaóval meg túrótöltelékkel… 😛
Most még gondolkozom, hogy nekikezdjek-e a cukkinis tócsninak. Majd kiderül… 🙂