Szakdolgozati dilemmák… 1. rész

Azt hiszem az a tény, hogy szakdolgozatot kell írni, mindenkinek egy fájó pont az életében. Legalábbis egy kisebb mumus. Sok kellemetlen adminisztrációs procedúra, alkotói válság, a kutatási folyamatok. Amikor előre azt gondolod, hogy marha sok idő jár rendelkezésedre, aztán a következő hónapban már beköszönt a pánik-hangulat, hogy már el vagy késve, már kevés az időd és, hogy “Jesszusom, hogy fogom megcsinálni?”…

Vannak viszont egész kellemes, klassz részei is a dolognak. Amikor interjúzol… például. Mindig is imádtam ezt az egészet. Szerettem a folyamatát… azt, amikor készülsz az interjúalanyod pályájából, amikor a kérdéseken gondolkozol, amikor izgatottan elindulsz, hogy milyen lesz az illető, milyen válaszokat fog adni. Kíváncsivá tesz az egész.
Szóval szakdolgozati kutatás… persze mást is terveztem a mélyinterjúk mellett. Sajtómonitoring, fókuszcsoportos beszélgetés. De a legizgibb rész mégis az említett mélyinterjú. És igen, hétből már három megvan. Ennek a háromnak szeretnék ebben a postban egy kis összegzést, visszaemlékezést állítani. 

3 alany, 3 találkozó… szinte ugyanazon 25-30 kérdéses kérdéssor, mégis 3 teljesen különböző valaki véleménye. A médiában tevékenykedő, ám más-más vonalon dolgozó, más-más részét ismerő szakemberek. 
Az első interjúnál persze ott a para… mennyire működnek a több órai “szenvedés” után összeállított kérdések? Mennyire érthetőek? Mennyire buták, hülyeségek, amiket leírtál? Azt mondom az első interjú a parás? A többi is… és nem feltétlen az alanyok személye miatt. Sőt.
Többszöri alkalommal volt szerencsém dolgozni első szakdolgozati alanyommal, a méltán elismert, sokak által szeretett, tehetséges zenésszel. Amikor elkezdtem írni, ennek lassan 3 éve, már úgy viszonyult hozzám, hogy nem azt éreztem, hogy egy 18 éves kiscsaj vagyok, aki odajött kérdezősködni. Figyelmet, segítséget kaptam tőle mindig, és igyekezett időt szakítani a kéréseimre kivétel nélkül. Hálás vagyok, hogy megismerhettem, és végtelenül tisztelem pozitív életszemlélete miatt is. Most is pontos volt, mint mindig, semmilyen nehézség és probléma nem volt… Meglepetésemre vele érkezett egy sokak által kedvelt művész is, akiről sokan nem gondolnák, hogy ennyire szerény, udvarias tud lenni, és úgy van jelen a társaságban, hogy közben nem zavar egy pillanatig sem.

Másodszor egy hosszú múlttal rendelkező, a bulvárban igazán otthon lévő úriemberhez vitt az utam… amely egy nagyon tanulságos, sok új információt tartogató, tartalmas és érdekes beszélgetés volt. Viszont egy dologban megerősített, de abban nagyon-nagyon… Bulvárt soha, de soha nem akarok írni. Nem nekem való… nagyon nem. 😀 Azt hiszem maradok a PR-nél… az valahogy jobban fekszik nálam. 🙂

A harmadik alkalom egy igazán fiatal, 24 éves tehetséggel való interjú volt. Azt hiszem a legnagyobb meglepetés volt számomra. Egyrészt, az, hogy mennyire reálisan látja magát ebben a világban, és hogy a média világát is mennyire átlátja. Továbbá a megdöbbenésem… mintha talán ő is ott ülne velem a főiskolán és ugyanazokat az előadásokat hallgatná, ugyanazon oktatók által prezentálva. Szóval hű meg ha… az eddig elkészült interjúk közül ez a legjobban felhasználható talán, a legnagyobb mértékben beépíthető. Minden egyes kérdést azt gondolom alaposan megfontolt, átgondolt… és néha számomra döbbenetes választ adott. 🙂 S bár sokat kellett egyeztetnünk, összehoztuk… és betartotta, amit megígért. 

A lényeg, hogy ragadjon a bélyeg: Nagyon várom a többi interjút is, és persze reménykedem az elkészülő szakdolgozat sikerességében. A téma igazi PR-es azt gondolom, a hírnév építésétől kezdve sok-sok minden benne van és magába foglal. 🙂