2-3 hete szándékozom már bizonyos színházi előadásokról a cikkeket megírni. Valahogy viszont mindig közbe jön valami… Hihetetlen, de így van. Költözés, majd a vizsgák, majd kipakolás és megint vizsgák. Ami pedig a legnehezebb feladat, legalábbis nálam és számomra most ez a “történet” így látszik, az az, hogy szakmai gyakorlatra helyet talájak magamnak. Persze mellette a szakdolgozat megírásáról se feledkezzünk meg, amivel még rengeteg teendő van, de tényleg… a határidő azonban mindjárt elérkezik.
Igazából mostanság semmihez nincsen kedvem. Na és ez az, ami felettébb aggaszt, amit felettébb borzalmasnak tartok. Elég sokszor gondolkozom el, hogy egyáltalán miért is tanul az ember, miért is dolgozik, ha már ebben a pár évben is azt tapsztaltam, hogy ennek az egésznek nincsen értéke… sehogyan. Nem számít a tudás, ha tanulsz, ha jól csinálsz valamit – mert nem ezek alapján ér siker és elismerés. Az egész olyan egyszerűnek és könnyűnek tűnik, mintha semmiért semmit nem kellene dolgozni, bizonyítani. Mármint itt most bizonyos rétegekre gondolok. Azt hallom ismerősüktől is, hogy akárhogyan dolgozik és tesz a céljaiért, nem számít. Ezen rendszerint felhúzom magam és kiborulok. 🙂 Mert bosszantó… dühítő.
Persze más dolgok is vannak, amik így hatnak. Ilyen az is, ha látod, hogy okos, értelmes emberek hogyan menetelnek a saját “végzetük” felé. Abszolút negatív értelemben, és érzed, hogy ennek egyszer nagyon-nagyon rész vége lesz. No, és erre mondják azt hogy “Az Ő dóguk…” 🙂
Ma este színház, ezúttal itthon, Veszprémben és tényleg megpróbálom behozni magam, mert egy csomó dologról szeretnék még Neketek írni… tervben van, becsszó 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: