Velence, 2014. augusztus 2-a. Sokan várták ezt az időpontot, hiszen egy igazán különleges produkciónak, a Casanova Night Musicalnek ősbemutatóját tekinthette meg a tisztelt publikum a Velencei tó partján. A főszereplő nem más, mint a 2010-es X Faktor győztese Vastag Csaba. A musicalhez olyan énekesek adták többek között a nevüket, mint Vastag Tamás, Dér Heni, Erdőhegyi… Tovább »
Casanova: “Szeressük egymást!” – A Night Musical ősbemutatójának margójára
Velence, 2014. augusztus 2-a. Sokan várták ezt az időpontot, hiszen egy igazán különleges produkciónak, a Casanova Night Musicalnek ősbemutatóját tekinthette meg a tisztelt publikum a Velencei tó partján. A főszereplő nem más, mint a 2010-es X Faktor győztese Vastag Csaba. A musicalhez olyan énekesek adták többek között a nevüket, mint Vastag Tamás, Dér Heni, Erdőhegyi… Tovább »

Augusztus 20-a, Velence. Újra lázas készülődés a színfalak mögött az esti Casanova Night Musical előtt. Most azonban teljesen más szemszögből közelítem meg az egész produkciót. Úgy gondolom, hogy a koreográfia megér mindenképpen egy misét. Hiszen egy musical legfontosabb eleme az ének mellett a tánc. 🙂 S hogy szakszerűen és „szépen, ahogy csillag megy az égen” módra…
Múlt vasárnap került megrendezésre több hazai sikermusical táncos-koreográfusának, Király Bélának bemutatkozó workshopja. A táncolni vágyok délután gyűltek össze, hogy megtanulják Usher : More című számára készült koreográfiát, ami igazán és méltóképpen tükrözte Béla stílusát, egyéniségét. Mindnyájan lendülettel és mondhatni csillogó szemekkel érkeztek és érdeklődve figyelték Béla instrukcióit. Az esemény első fele egy olyan Béla által…